Makk ász az olajfák hegyén
A regényről megjelent kritikák

A legvidámabb barakk árnyékában

​http://www.irodalmijelen.hu/2016-aug-7-0750/legvidamabb-barakk-arnyekaban

Kerékgyártó István Makk ász az Olajfák hegyén című, 2003-ban megjelent regényének második, idei kiadása többek között azt a történelmi kérdést veti fel, hogy mennyiben módosult a viszonyunk a Kádár-korszakhoz az utóbbi tizenhárom év alatt – vonja le a következtetést Dominka Ede.

2001-ben jelent meg a jogász-filozófiatörténész író első könyve, a Vagyonregény, majd 2003-ban a Makk ász az Olajfák hegyén. Ezután következett a 2009-es Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete című pikareszk regény. Három évvel később újabb nagyprózával hívta fel magára a figyelmet Kerékgyártó István Rükverc című novellafüzérében időben visszafelé elevenednek meg egy hajléktalan életének eseményei. Immár kétéves a Hurok is, amely a korrupt üzletek világába nyújt betekintést.

A Makk ász az Olajfák hegyén kilenc fejezetének címei színek, akár egy palettán: Sárga, Kék, Barna, Vörös, Fekete, Fehér, Ezüst, Szürke, Zöld. Ennek révén színes képet kapunk azokról, akik az – első tévék nyomán emlékezetünkben inkább csak fekete-fehérben rögzült – átkos árnyékában éltek. A regény kiemelt napja 1961. április 12., amikor az utca első, Kékes márkájú televízióján nézik, ahogy Gagarin Bajkonurból a világ első embereként feljut a világűrbe. Ez a Szovjetunió egyik csúcspontja, ahogy az ideológiával ideiglenesen azonosuló Gyula bácsié is, amit ekkor elégel meg a család többi tagja. Ugyanakkor az elbeszélő is egyik legfontosabb pillanatát éli: „Természetesen belátom, hogy történelmi események zajlanak körülöttem, először hagyta el ember a Földet, no de a Bellus megengedi, hogy fogjam a kezét! Ez azért mégiscsak fontosabb!” Az ő határhelyzete ekkor a gyerek- és a felnőttkor közötti boldog súlytalanságban lebeg, ami azonban nem tart sokkal tovább, mint az űrutazás, utána ő is a magányt éli meg a magasban, a cseresznyefa tetején.

Aznap reggel az egész felső tagozatot kiterelik az iskola udvarára, az űrutazás nagy hírét jelentik be a rádióban. „Hát mi közünk nekünk ahhoz? A híreket úgy mondják a rádióban, mintha nem is magyarul beszélnének. Hiába értjük a szavakat, a mondatok jelentése, mint a távolban gomolygó mozdonyfüst, messze elkerül bennünket.” Nemcsak a hírek semmitmondóak számukra, ugyanilyen kiüresedett a vallás formulája is: „mormolni kezdem: »Miatyánk kivagyamennyekben…« Mire befejezem, »nevigyminketakísértésbe, de szabadítsmegagonosztól ámen«, arra ocsúdok, hogy egyre éberebb vagyok.” A húsvéti locsolkodásban ugyanígy összefolynak a szavak: „elakarhervadni, szabadelocsolni”, ahogy a munkásmozgalmi dalokban sem működik a megértés prozódiája: „Párttalanéppel egyazutunk”. A szét nem választott szavak jól mutatják, ahogy a hetedikes, cseperedő gyerekember szemében még nem kristályosodnak ki a felnőttek távoli világának elemei, még csak sejtései lehetnek a társadalmi élet színtereiről.

A főszereplő Ballagó Lajos nagyapjával megy a fodrászhoz a regény felütésében. Már ebből is látszik, hogy ő még gyerek, tetszeni szeretne plátói szerelmének, de frizurája sem sikerül úgy, ahogy ő gondolta. A megtért nagyapa a templomba is elcipeli unokáját, aki a Jézus-ábrázolást bámulva sem az oldalán tátongó sebet, sem a kitárt szívet nem tudja értelmezni, megmosolyogtatóan más jut eszébe ezekről, mint kellene. Hazatérve a kaposvári házba a nagyapa kedvenc szórakozása a nagymama bosszantása. Itt él Menyus és Gyula nagybácsi családja is. Általuk férkőzik be a család életébe is az amerikai–szovjet versengés, melyben Gagarin űrbe juttatásával pillanatnyilag az utóbbi vezet.

A vallás képviselője a családban a nagyapa, de kiderül, hogy őt is csak egy – focizás közbeni – tökön rúgás térítette erre az útra. Ahogy az erotomán pap sem megfelelő példakép ebben az irányban, aki ráadásul besúgó is. A másik oldalon a tanulatlan Gyula nagybácsi kommunizmusát sem érti a hetedikes iskolás. Menyus bácsi inkább az amerikaiak pártján van, ami mellett a főszereplő-elbeszélő két érvet lát: a csomagokból származó csíkos rövidnadrágot, és a pálmafás csomagolású csokit. A többi játékos a serdülő lélekért folytatott meccsben például Margit néni, aki a bűbájosság fortélyaival bíbelődik, szerelempogácsájával megvillan ugyan, de ez csak kihagyott helyzet lesz. A regényolvasó anya önző módon nem enged be senkit a világába. Nem úgy lép, ahogy fia gondolná elkóborlása után: ölelést ad, nem pofont. És késésben is van, a regény zárlatában tudjuk meg, hogy immár felnőtt fiában keresi a gyermekét. Felnőtt szemmel talán a középpályás apa a legrokonszenvesebb, azonban fia feje fölött elszállnak magasröptű szavai, a horatiusi aurea mediocritast hallva az jut eszébe, amikor a körzeti orvosa latinul nevezte meg a torokgyulladását. Fent ível tehát a vallás és a kommunizmus közötti – egyelőre elérhetetlen – arany középút: „Aztán a Jézus szíve templom keresztje és a cukorgyári csillag között átpréseli magát a fekete köpenyes, kalpagos felleg, és a Kinizsi-pálya menti nyárfa oszlopok takarásában végleg eltűnik a szemem elől.”

Azért érdekes a Kádár-korról szóló regény most, mert a szemünk előtt zajlik az emlékek történelemmé alakulása. Nem csupán a megítélése lesz majd fontos a közeljövőben, hanem az is, hogy – mint más, jelentőségteljes történelmi események – nem tekinthető meg nem történtnek. Hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy olyanok vagyunk, amilyenek; a későbbi generációk esetében pedig a szülőről, nagyszülőről stb. s velük együtt a korról szól. Ehhez a történelmi szemlélethez kínál tablót Kerékgyártó István könyve, részint azért, mert a benne szereplő alakok tipikusak, részint a belefoglalt irónia miatt.

A serdülőkorú elbeszélő aspektusa nemcsak azért érdekes, mert másképp látja az eseményeket, mint a felnőttek, hanem jelen történelmünk kissé rövidlátó szemléletéhez is hozzátesz valamit. A serdülőé az őszinteség kora, amikor a legfontosabb kérdések fogalmazódnak meg. És hogy miként alakul a kor, az ugyanolyan plasztikus, mint a kamasz, akiből még bármilyen ember lehet.

A világot úgy ismeri meg, hogy eltakarja a szemét, de azért szétnyitja az ujjait: meglesi a kismacskák vízbe fojtásával a halált, a papot szeretkezés közben. Villanydúctól villanydúcig surranva látja a hamis Gyöngyit, a hűtlenséggel szétfoszló szépséget. A rútság ezzel ellentétes utat jár be: összebarátkozik a testi hibás Vendellel, akire kezdetben alig mer ránézni. A szép és a rút távolságának csökkenése a főszereplőben egyúttal a gyerek- és felnőttkor konvergálása, és közelítés a katarzis pontja felé. A mindvégig jelenlévő irónia is itt csúcsosodik ki, Ballagó Lajos lelassítja e pont előtt a lépteit, halogatja felnőtté válását.

Kerékgyártó István könyvének második kiadásakor, 2016-ban talán mi is egy fontos ponthoz értünk, amikor kilépve a Kádár-kor árnyékából elég idő telt el, megfelelő távlat kínálkozik az éleslátó visszatekintésre, amikor már szét tudjuk választani a porszürkévé összesöpört színeket, és meg tudjuk mondani, mi a különbség a makk ász figurájának tűznél melegedő magánya és a hideg holdfény megvilágította Jézus magánya között az Olajfák hegyén. A történelemkönyvek és a média társadalmi, politikai ismeretanyaga mellett ez a regény a kor átlagembereiről rajzol éles képet, melynek egyedisége a szövegbe szőtt írói instrukciók felgöngyölítésében rejlik.

Dominka Ede

[ « Vissza ]